Új barátokra leltem, Vaserdő misztériumában

Steinrittera személyében úgy tűnik új haverra leltem. Ahogy kiderült neki már ismerős volt a nickem, de azért a videón látszik, hogy úgy vélte én egy “heccer” vagyok. Néha heccelem Dúria népét ez nem is vitás, de a szervert nem hack-elem, s ez tény 🙂 Ma este sárkányommal a Vaserdő fele vettem az irányt.

A bejáratnál természetesen ott szobroztam és kémleltem az összes játékost aki csak fellelhető volt a helyiségben. Nem is vitás, hogy azok után kutattam akik legalább 35 vagy feletti tapasztalati szinttel rendelkeznek – ismeretes vagyok ugyanis a TP mentes farmolási habitusomról – s eme kutakodás közben akadtam Steinrittera 36-os szintű mágusra.

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=KK5nlPEEyCM]

Ezt a cikket valahogy azért a játékosok pszichológiája közé is sorlom, mert végtére is ismét csak egy újra és újra előjövő jelenségről van szó, amikor egyik játékos, csak azért mert a másik különböző dolgokban jobb, már azt feltételezi, hogy hacker. Mondjuk Steinrittera mentségére legyen mondva, a beszélgetés közepe fele Ő már elnézést is kért tőlem, s a tudatalattijából akkor mászott elő, hogy az én nickem nagyon ismerős neki. Gondoltam, lehet már beleolvasott a blogomba 😉

Az érdekelte nagyon, mi több az nem fért a buksijába, hogy lehetek ilyen alacsony szinten felvértezve a gyors lovaglás tudás talentumával. Szentül megvolt győződve róla, hogy biztos valamilyen hacker lehetek. Sokan dobálóznak ezzel a bizonyos hacker szóval a magyar játékosok között is, anélkül, hogy valójában ismernék eme szó pontos jelentését. Régebben ennek a szónak pozitív jelentése volt.



Az angolban “to hack” annyit jelent, hogy csákányozni. S azok a bizonyos derék hackerek, nem csináltak semmi mást mint naphosszat a lassú, lomha kódolásból eredő programokból (bináris) karcsúsítottak, azaz csákányoztak kisebb, és sokkal gyorsabb programokat. Valamikor a személyi számítógépek megjelenésének előcsarnokában, azzal párhuzamosan amikor a kártékony vírusok is megjelentek, kezdett ez a bizonyos “hacker” szó pejoratív értelmezést kapni. A jelenlegi közfelfogásban hacker tehát az aki behatol egy számítógépes rendszerbe, más tulajdonában levő számítógépre. Valójában ez bűncselekmény amit mind a hazai, mind a nemzetközi terminológia elég jól definiál. Mivel a fenti videóanyagot inkább egy gyors Vaserdő bugyrain belüli farmolási prezentációnak szántam, hajtottam a rövidségre így Steinrittera egyéb chat-en belüli aktivitásai már nem látszódnak, amelyek azonban jól előtérbe hozták számomra, hogy a hacker kifejezéssel teljes mértékben Ő sincs tisztában. A beszélgetések során ugyanis látszódtak olyan szóváltások amolyan hacker feeling környezetben, hogy például különböző eventek mobjainak megakasztása és így tovább…

Szemfülesnek lenni és egy programhibát kihasználni, kiismerni, s egy rendszerbe behatolni, s a felett átvenni a vezérlést két különböző dolog. Igaz a Bigpoint már beépítette a szabályzatába, hogyha egy felhasználó észrevesz egy programhibát, például egy mob megakasztása, aminek segítségével csalárd módon lehet különböző előnyökre szert tenni, akkor azt azonnal jelentenie kell a Bigpoint-nak, ugyanakkor ezek utolérhetetlen dolgok és nap mint nap megéljük, hogy aki megakar egy mobot akasztani, pl. Heredur őfelségét a falaknál, az meg is fogja 😉 Ezek a dolgok viszont nem mások mint egy adott jelenség, viselkedés tanulmányozása. Egy algoritmus rendszerint sémaszerű viselkedést mutat, így nagyon könnyen végtelen ciklusba kergethető. Ezért lenne értelme ha a Drakensang elkezdené bontogatni a Mesterséges Intelligencia szárnyait, mert akkor az ilyen megakasztásos dolgok elég könnyen kiküszöbölhetők lennének, s a gépi ellenfelek is további érdekességeket tartalmazhatnának, no de ez csak az én szubjektív véleményem.

Egy számítógép rendszerbe behatolni komplex dolog, elég mély hálózati ismeretet, protokollokban való jártasságot feltételez. Nyilván a Bigpoint szerverei sem adnák meg könnyen magukat, így bárgyú az a feltételezés, hogy a játékban bárki is hacker. Elképzelhető, hogy van, de az tuti, hogy nem fog villogni magával, s a gyerekes csínytevéseken túlmenően egyéb magasztos céljai lennének. Annak idején írtam egy cikket, amely az Andermant hack és realitás címet viselte. Mondanom sem kell ennek a cikknek a statisztikája is nagyon jól prezentálja az alapvető emberi gyarlóságot, amely nagy általánosságban sújtja az embereket, miszerint könnyen, energiabefektetés nélkül haszonra, nyereségre szert tenni. Az andmermant hack az a kulcsszó amire a legtöbben keresnek, s ebből kifolyólag ezt a cikkemet olvassák el a legtöbben 😉 Már abban a cikkben is kifejtettem, hogy amatőr gondolat lenne bárki részéről is azt feltételezni, hogy az Interneten olyan programok keringenek, amelyek szépen felkúsznak a Bigpoint szerverére a Drakensang-be és a játékosnak tetsző andermant mennyiséget feltöltik. Ugyan már, erre mondaná az amerikai, hogy bullshit…

Van egy olyan mondás, hogy amikor egy könyvet olvasol, s úgy gondolod valami nincs jól, mert el van írva, először mindig magadban keresd a hibát. Nincs kizárva persze semmi, hogy nyomdai hiba, meg ilyesmi, de azért az esetek 97 százalékában rendszerint mindig bebizonyosodik, hogy az olvasó hibázott. Amikor egy erős karaktert látunk, érdemes először szépen apránként kideríteni, hogy mitől is lehet olyan erős, mielőtt rögtön rásütjük, hogy hacker. Oké nem mondom a Dúria világában én is láttam már paranormális jelenséget, mint amit például Ladyszabrina által egyszer belinkelt videó is szemléltetett.

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=O8Y8lEFMOL4]

Ez itt valóban egy érdekes jelenség volt. Arról értesültem már én is, hogy különböző portokon keresztül bejuttatnak egy egy robot játékost, kb. úgy mint annak idején a chat szerverekre a ChatBot-okat, de ezek többsége inkább farmolási tevékenységeket végez a háttérben levő lusta tulajdonosának, ahol nyilván az andermant a lényeg, s amely a tulajdonos egy másik karakterét éltetheti. Az ebben a videóban látható 100K HP (életerő) értéket viszont maga az a jelenség, hogy BOT még nem magyarázza meg nekem. Ilyen privilégiumokhoz nyilvánvalóan admin módban lehet jutni, vagy pedig ténylegesen a rendszer hackelésével. Ezzel kapcsolatosan én azonban szkeptikus vagyok. Ha jól láttam akkor ebben a videóban Arcandjel volt DSO botnak minősítve. Röpke híreket hallottam a Bigpoint-tól, hogy rendszeres takarításokat szoktak végezni és szépen a BOT felhasználókat kitessékelik a szerverről, mondván kívül tágasabb, ezért úgy gondolom a jelenleg rendszerben aktuálisan is megtalálható Arcandjel amely 6-os TP szinten tanyázik biztos a videóban szereplő 45-ös Arcandjel reinkarnációja 😉 Igaz még azt is számításba kell vennem, hogy lehet a videó nem Grimmagos szerveren készült… passz ennek mélyen nem fogok utána járni, de néha előfordulhat, ehhez a jelenséghez hasonlatos programhiba is. Hasonló programhiba az is, amikor ügye az eventek során hasonló szintű ellenfelekkel kell megküzdenünk, de ha pályán belül szintet váltunk, akkor a mi TP szintünk szépen megemelkedik, a szörnyek viszont maradnak a saját szintjükön. Nem lennék meglepődve ha ez a kedves videóban szereplő Arcandjel egy DSO admin lenne, s épp a Neo-t játszotta volna, ebben az esetben még a videóhoz társított zenei aláfestés is tökéletes.

Steinrittera figyelmét egyébként felhívtam az előző cikkemre, Felkészülés a Q1 -köztesre címmel, s amikor azért áttanulmányozhatta, miből is tevődik össze körmágus karakterem akkor megnyugodott és látta nem is vagyok hacker, csak egy farmolni szerető egyed, méghozzá megvásárolhatatlan egyedi cuccokkal 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..