A Tél Ünnepe 2017 avagy Télorom új verzióban

A DSO világában mondhatni ősrégi hagyomány már a Tél Ünnepe Event, amelyre csak röviden Télorom hivatkozással célzunk. A 2015-ös évben kiadott cikkem ITT tekinthető meg, az azt megelőző 2014-es pedig ITT.  Fontosnak tartom a régebbi releváns cikkek hivatkozásának feltüntetését, mert igazából most már csak a 2017-es esztendő újítását szeretném publikálni. Őszintén remélem, hogy cikkem információértéke nagyobb lesz, mint szeretett Viktátorom szokásos évértékelő beszéde 😛 Mindenekelőtt irományom egy nekem tetsző grafikával kezdem, s a szokásostól eltérően nem a végén búcsúzóul, hanem már most szeretnék minden kedves harcostársamnak Boldog Új Esztendőt kívánni 🙂

Bővebben…

Nagyvadvadászat event és egy kis lelkifröccs

Igazából két különböző témájú cikket szeretnék azon Kedves Olvasóim számára egybe gyúrni, akik azon kevesek közé tartoznak, kik nem vetik meg a sorokat, s már rájöttek az olvasás nem ördögtől való művelet 😛 Részben a játékosok pszichológiája már meglévő témakörömbe fog illeni a tartalom, részben pedig az eventek közé is sorolható, hiszen a véleményemet ecsetelni fogom a Nagyvadvadászat már lefutott eseményével kapcsolatosan, amely mindenképpen a Drakensang Online életében unikumnak számított, hiszen nem igazán volt még olyan kihívás a játék során, ahol az event haladás során (progress) legalább 1.000.000 pontot, jelen kihívásra levetítve (vadászjelvényt) kellett volna összegyűjteni.

Bővebben…

Kingshill férges csatornái

Időről időre ciklikusan évente legalább kétszer, Dúria birodalmán belül Kingshill városát ellepi a mocsok és szenny, és pestist terjesztő gusztustalan patkányok veszélyeztetik a fantáziabirodalom polgárait. Ennek megfelelően kis hősömmel (körmágus karakter) én is mindig ringbe szállok a reputációért és Dúria dicsfényéért 🙂

Bővebben…

Télorom event – a karácsonyi unikom

Mivel a blog szempontjából az egész december hónapot ellustálkodtam, úgy gondoltam ideje írnom már Kedves Olvasóimnak egy – két sort — na jó ne kövezzetek meg, legalább Ti ne lányok, érezzetek együtt velem, hiszen például a teljes Karácsonyt a konyhában töltöttem —, szóval ideje volt kreálnom valamit. Ígérem, eme eseményről írt cikkem is pontosan ugyanolyan unalmas lesz mint maga az event volt 🙂

Bővebben…

Gnób, a csúf gnóm ismét Kingshill városába látogat

Valahol a Gnób megjelenéseit is az events -események kategeóriájába tudom sorolni. Igaz ez nem a kihívások eseményeiről szól, hanem inkább a kihívások eseményein való részvételek, gyümölcsöző eredményeinek learatásáról 🙂 Kinek, persze, hogy ezt sosem lehet tudni… Itt a sárkánypénz elköltésén van a hangsúly!

Bővebben…

Kingshill rajtaütés – invázió

2014. március 3. és 2014. március 9. között ismét egy nagyobb event – esemény késztette a kihívások teljesítésére Dúria hőseit. Régebben már volt egy esemény, amely a Werian menedékének megmentéséről szólt. Járt a szóbeszéd, hogy egyszer ezek a fenevadak, felfogják dúlni Kingshill békés városát, fenyegetve mindent és mindenkit, különösen a védtelen, harcban talán annyira nem is járatos polgárokat.

Bővebben…