Event naptár

Amióta csak blogolok és aktív részese vagyok a játéknak, állandóan olyan kérdésekkel szoktak bombázni, hogy mikor lesz ez az event, mikor lesz az az event és így tovább. Természetesen pofátlanul nem mondom senkinek, hogy nem vagyok központi tudakozó, de úgy gondolom a Bigpoint nem véletlenül fejlesztette ki az Event Naptárat, vagy angol nevén Event Calendar-t.

2017. november 1. – 2017. november 30. időszakban a rád váró kihívások!

 

Szerintem ez az aloldal, amely hónapról hónapra aktualizálva lesz segítség lehet azoknak a játékosoknak, akik nem aktív résztvevői a Bigpoint hivatalos Drakensang releváns fórumának. Az Event Naptár egy jó dolog, mert tudsz tervezni. Nincs annál rosszabb mint úgy belecsöppenni egy eseménybe, hogy aztán már a játék elején vagy közepén kiderül, hogy nincs is időnk az egészre. Kérlek barátaid között ez az oldalt oszd meg, hogy tudják az eventek idejét. Én több ilyen megkeresésre már nem fogok válaszolni, mert  itt ezen az oldalon mindenki megtudja nézni.

Egy-két kalandom különböző események során már nekem is volt. Néha ezekről cikkeztem, bár jórészt saját magam számára, mégpedig azért, hogy a jövőben ugyanannál a típusú event-nél legalább nagy vonalakban emlékezhessek rá mit és hogy kell csinálni 😛 Blogom témakategóriái között megtalálod ezeket az event leírásokat.