Most szeptemberben írt Telihold Event cikkem folytatásaként szánom ezt a kis leírást, amely terveimhez hűen remélhetőleg mindenkinek érthető képet fog nyújtani a sok – sok kérdéssel kapcsolatosan, amelyek felszoktak merülni egy – egy meghirdetett esemény alkalmával.
esemény
DSO rangsor – köztes világok viadala
Nos, tulajdonképpen ez is egy event amiről most írni fogok. Számomra új és érdekes volt, mert ilyenben még nem vettem részt. Akik ismernek – vagy csak ezt a blogot követték nyomon – azok pontosan tudják, hogy a 45. tapasztalati szintemig gyakorlatilag fogtam a TP-t és mint PvP kari jeleskedtem.
Az elveszett igazság
2014 január 21.-én 20:00 időpontban kezdődött el “Az elveszett igazság” elnevezésű event, és az előzetes tervek szerint tart 2014 január 26 (vasárnap) 20:00 -ig. Jeleztem, hogy minden nagyobb jellegű eseményről be fogok számolni, amelyen lehetősége van részt venni Dúria hős harcosainak.
Győzd le a legyőzhetetlent
A legutóbbi event – azaz esemény a “Győzd le a legyőzhetetlent” elnevezést kapta. 2014.01.04. 18:00 időpontban kezdődött és 2014.01.09. 18:00 időpontig tartott volna . . . Minden esemény nem szokta felkelteni az érdeklődésem, s mondom ezt úgy, hogy “Btamás” mint mágus karakter azért nincs olyan rég a játékban, jelenleg 5-ös tapasztalati szinten van, tehát viszonylag új 😉
Ebbe az eseménybe viszont most mégis aktívan bekapcsolódtam mert megtetszett a végén elvihető fődíj a Jáde Sárkány, illetve az ehhez a sárkányhoz nagyon is passzoló kaméleon álcaruha. Értelemszerűen ha megakartam nyerni a sárkányt akkor bizony végig kellett vinnem az eseményt 3000 kitüntetésig.