A LAG kialakulásának három lehetősége

Általában a személyes élményeimet szeretem lecikkezni. Jobbára ennek köszönhető, hogy minden cikkem ihlet alapján publikálom, s nem protokoll jelleggel. A LAG történetét is ez szülte, amely szerintem a on-line számítógépes játékok egyik leggyűlöltebb jelensége.

LAG jelenséget tapasztalunk akkor amikor a kliens és a szerver között, valamilyen oknál fogva késik a jel továbbítása. Nagyon sokáig a DSO során én is szenvedtem ettől a jelenségtől. Annyira a farmolások közepette nem zavart az a kis 20 másodperces időkiesés, de PvP meccsek során, annál idegesítőbb volt, hiszen ott 3 másodperc késlekedés is már eldöntheti a csata kimenetelét.

lag

A LAG kialakulásának három lehetséges változata, és sajnos mindegyikben gondolkodni, kutatni kell:

  • Esetleg a probléma a szerveren áll fent? Ha igen, akkor erre nem lehet ráhatásunk, hiszen a hibákat csupán a szerver üzemeltetője tudja orvosolni. Megjegyzendő viszont, hogyha a jelenség csak nálunk áll fent és a játékosok nagy részénél nem, akkor ezt az ötletverziót mindenképpen el kell vetni.

pingtest

  • A LAG problematikája a jel továbbítás tekintetében, fent állhat a felhasználó Internet kapcsolatában is, amelyért felelős lehet az Internet Szolgáltató (ISP). Ennek kiderítése azonban viszonylag egyszerű. Nem kell rögtön a szolgáltató ügyfélszolgálati vonalát hívni, s mindenféle kérdéssel őket terhelni. Központilag ugyan ők is ellenőrízni tudják, hogy a hiba náluk áll -e fent, de vannak praktikus on-line eszközök az Internet kapcsolat sebességének tesztelésére, amelyet a felhasználók saját maguk tudnak tesztelni. Nekem erre a célra az egyik kedvencem a Pingtest.net, ahol a Begin Test gombra kattintással már lehet is ellenőrízni, Internet kapcsolatunk ütőképességét. A fenti képen a saját on-line kapcsolatom értéke látható, az ISP megjelölésével együtt. Nos a 3 és fél csillag alapján, átlagosnak mondható. Ilyen érték mellett azonban LAG nem fordulhatna elő a játékban.
  • A LAG kialakulásának harmadik lehetősége pedig, hogy a hiba valahol a felhasználó gépében van, amely eredményezi a számítógép és az Internet kapcsolatot biztosító eszköz közötti nem megfelelő működést (pl. kábelmodem vagy Wifi Router).

A statisztikák arról árulkodnak, hogy a felhasználók többségénél — így volt ez nálam is — a LAG jelenségének oka szinte mindig a használatban levő számítógép körül van. Ennek feltárása viszont elég komplex folyamat, mert a számítógépben számtalan hiba lehet. A LAG jelenséget produkálhatja részleges hardver hiba, de szoftveres hibák tömkelege is, amelyeket főként vírusok, illetve különböző malware programok okoznak, A legtöbb vírusírtó, amelyben egyúttal tűzfal is van, a maga heurisztikus keresőrendszerével, sajnos főként a vírusokra koncentrál, de az egyéb malware programokat nem igazán tudják 100% sikerességgel detektálni. Ez a malware kifejezés a malicious software röviditése, amely rosszindulatú szoftvert jelent. Részben ide tartoznak a már említett vírusok is, de ugyanakkor nagyobb számban a férgek (worm) és az egyéb kémprogramok (spyware), valamint az agresszív reklámprogramok (adware). Ezek a malware programok képesek úgy módosítani a számítógép működését, hogy egy csellel megszerzik a felhasználótól az engedélyt a Windows operációs rendszer registry adatbázisának szerkesztésére. S innentől kezdve, a háttérben magukat elbújtatva, például automatikusan olyan weboldalakat jelentethetnek meg a webböngészőben, amelyeket a felhasználó meg sem akart nézni (ezt hívjuk tulajdonképpen agresszív marketingnek). Részben a számítógép on-line kapcsolatának lelassításában ezek is szerepet játszanak, de talán a legdurvábbak a kémprogramok, amelyek képesek a felhasználó számítógépéből, úgynevezett zombi számítógépet csinálni. Ez annyit jelent, hogy a kémprogram a gyanutlan felhasználó számítógépét és on-line kapcsolatának erőforrását használja fel arra, hogy például egy másik számítógépes rendszerbe behatoljon a brute force alkalmazásával. A legkomolyabb számítógépes rendszerek a jelszavak tekintetében 128 bites kulcsosítással rendelkeznek, amely a jelszó esetén 2 a 128. variációs lehetőséget jelent. A brute force pedig azt jelenti, hogy az összes lehetséges jelszót (pl. számokból álló jelszó esetén) ami csak van mind kipróbálja a kémprogram. Azonban a 2 a 128. szám nagyon szám, ezért a kémprogramoknak az a koncepciójuk, hogy sok-sok számítógépből igyekeznek a gyanutlan felhasználókon keresztül zombi számítógépet szerezni maguknak. Így a kémprogram mindenki számítógépének CPU erőforrásait és on-line kapcsolati erőforrásait, egyfajta klaszterbe kötbe fel tudja használni. Egy ilyen operációs rendszer hátterében futó hadjárat, nagyon igénybe tudja venni a számítógép erőforrásait, s bizony akár egy on-line számítógépes játék esetén is rendkívül nagymértékű LAG-ot tud eredményezni.

Amikor az ember ezt a komplex vizsgálati folyamatot nézi, és már csak a 3. lehetősége maradt, hogy a saját gépében keresse a hibát, akkor elsődlegesen mindig ajánlott a vírusellenőrzés és egy arra szakosodott programmal a malware csekkolás. Én a magam részéről ezeket az ellenőrzéseket is elvégeztem, s találtam ugyan egy-két hibát, de mégsem ezek játszották a központi szerepet a nálam kialakuló LAG-ban. Komolyabb védelmi hibáim és spyware-im ugyanis nem voltak.

netgear-wifi-router

Ellenben viszont az asztali számítógépemet is Wifi routeren keresztül csatlakoztattam az Internet-re. Kezdtem gyanakodni arra, hogy esetleg vagy a számítógépemben levő wireless kártya régi állapota lesz a ludas, vagy pedig maga a Wifi Router, ugyanis a játékban megjelenő LAG jelenség mellett az is nagyon fárasztó volt, hogy sokszor 40 percenként a számítógép levált az Internetről, s csak és kizárólag a rendszer újraindítása tudta ismét elővarázsolni a Net kapcsolatot. A Wifi Routerem cseréje, tulajdonképpen az Internet szolgáltatóm lépésével oldódott meg, mert egy olyan kábelmodemet küldtek, amely egyben Wifi Router is. Elkezdtem használni, persze ugyanúgy Wifi-n keresztül, de a LAG jelenség nem akart eltűnni. Mindezek után gondoltam egyet és felhagytam az Internet Wifi-n keresztüli használatával, s csatlakoztattam direktben az asztali gépemet a kábelmodemhez. Érdekes módon a LAG jelenség megszűnt. Azt gyanítom, hogy a Wifi Routerek többségénél a gyári firmware-t azt teljes mértékben elrontják és alkalmatlanná teszik arra, hogy biztosítsa az Internet Wifi-n keresztüli elérését oly módon, ahogyan például egy DSO vagy ahhoz hasonló MMORPG azt elvárná! A szolgáltatóm (ISP) mentségére legyen mondva, ők már az elején azt tanacsolták, hogy inkább direktben használjam a Netet és ne Wifi-n keresztül. De ügye jellemző rám, hogy bonyolítom az életem 😉

Amikor webolakat nézegetek, vagy pl. egy videót nézek akkor Wifi kapcsolattal sincs semmi gond, hiszen a 20 másodperces LAG jelenséget, olyankor észre sem lehet venni. Szóval úgy döntöttem az asztali gépem inkább elbúcsuzik a Wifi-től, mert direkt kapcsolódással már soha semmi problémám nincs!

lag-fix

Remélem ezzel a rövid cikkemmel sikerült némi inspirációt adnom a problémák orvoslására minden játékosnak, akit szintén bosszant a játékon belüli LAG. Persze vannak esetek amikor az ISP is hibás lehet, mert például az Internet kapcsolat biztosítása eleve olyan közegen keresztül megy, amely mondjuk időjárásra érzékeny (eső).

comments-body

Oszd meg véleményedet Te is nyugodtan a témában, illetve ha van saját történeted egy számítógépes játék kapcsán, miként sikerült felszámolnod a LAG bosszantó problémáját, akkor kérlek hozzászólásoddal gazdagítsd a cikk tartalmát. Nagyon sok embert érint hasonló probléma. Tulajdonképpen ezt látom azokból a kulcsszavas rákeresésekből is, amelyeket a felhasználók globálisan alkalmaznak a Google keresőgép használatával. Nem mindenki gondolkodik azonban végig a lehetőségeken és sokan megrekednek vagy a szolgáltató felé történő anyázással, vagy pedig a játékszerver nimbuszának csorbításával 😉

dso-support-model

A DSO support számára lehetőleg csak akkor írj LAG témakörben, ha a felhasználók szinte mindegyikét érinti a probléma és bizonyítható, hogy a hiba az Ő szerverükön van! De ha ilyen előfordul, úgy gondolom valahogy csak le kommunikálják, hogy mennyi ideig tart a javítás. Esetleg kedveskednek egy update-el, ami újabb 1000 hibát szülhet 😀

One thought on “A LAG kialakulásának három lehetősége

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..