A Fekete Lovagok Átka – Dragan Visszatérése

Ami azt illeti túlságosan nem lettem beleszerelmesedve ebbe az eventbe. Ez a cikk legalább jó lesz arra, hogy láthassátok nemcsak akkor publikálok amikor teljes mértékben kiütök egy eventet. Oké az event haladást teljesítettem, de a lényegi részét nem, s ebben a cikkben szeretném feltárni azokat az okokat, hogy miért is nem. Leegyszerűsítve persze azért nem, mert unalmas volt 😀

Szóban forgó eventet 30 napos határidőre írták ki, látható számomra annyira uncsi volt, hogy még a befejezés előtt, gondoltam közre adok egy cikket, hátha a fejlesztői gárda is okul belőle 😛

Ahogy ennél az eseménynél már meglehetett szokni a szokásos köröket a Hollóvár nevű helyiségben kellett futni, azokért a bizonyos fekete gyöngyökért. Tulajdonképpen ezek a fekete gyöngyök az esemény lételemei voltak, hiszen azok nélkül az égvilágon semmire sem lehetett menni a játék során. Belépőül szolgáltak ugyanis az esemény térképén szereplő négy különböző helyiséghez is, valamint a fő eventhez csatlakozó időnként 2 napig érvényes mini event pályákra. Van ahova 40 fekete gyöngy kellett a belépéshez, de voltak helyek ahol elvárták a 135 fekete gyöngyöt is, tehát erőteljesen bekockásító, farmolásra kényszerítő volt ez az esemény is, ha össze kívánnánk hasonlítani a Bigpoint GmbH által eddig fejlesztett összes többi eventel.

A fejlesztők nem bagatelizálták el ezúton sem, kiemelvén a játék lényegét, hogy bizony sok pénzt szeretnénk keresni azzal, hogy játékosok ha nem akarnak egy unalmas eventet, akkor vásároljanak. Ugyanis a játék lényege, azok a bizonyos PIROS GYÖNGYÖK voltak, amelyek belépést biztosítottak arra a két fontos helyre, ahol az event által meghirdetett felszereléseket meglehetett kaparintani, kis túlzással olyan lottó 5-öshöz való mázlifaktorral társítva!

Mindkét szett nagyon ütős, tehát a játékos joggal gondolhatta azt, hogy bizony bele ad apait és anyait és egy élete, egy halála de karakterhősével szerencsét próbál. Nos igen szerencsét próbál… SZERENCSE az kellett hozzá nem is akár mekkora. A játék fejlesztői úgy kalibrálták az eventet, hogy az elején legyen egy kis beetetés, azaz kedvcsináló a játékhoz. Akik rögtön az első 10 napban bekapcsolódtak ebbe az eventbe azt tapasztalhatták, hogyha bemennek az event pálya különböző helyeire, pl. Dragan Ásatása területére és letisztítják az ellenséges elemektől a térképet és likvidálják a fő boss-t is akkor bizony egész jó eséllyel esett a fentiekben említett piros gyöngy.

Ebben a bizonyos első 10 napban amikor betértem a játék területére, saját magam tapasztalhattam, hogy egész jó gyakorisággal lehetett a piros gyöngyhöz hozzájutni. Kb. olyan 12-13 piros gyöngy elég volt ahhoz, hogy sárkánypénz nélkül kitermeljem a Daragan szett sapka, csízma, és pecsétgyűrű darabját. Mivel sárkánypénzem nem volt így a kesztyűt nem tudtam beszerezni, hogy meglegyen a teljes szett, de arra gondoltam, hogy majd a játék során ha ismét eventezek csak összeszedek legalább 6 darab piros gyöngyöt. No meg, Móricka ahogy képzeli…

Az elmúlt napokban csakúgy próbaként a különböző területeken direkt mentem olyan 30 kört, hogy hitelesen betudjak számolni mindenről és feleslegesen ne kelljen ócsárolnom a Bigpoint-ot azért, hogy már ismét csak elcseszték a játék random jellegű beállítását. 30 körből egy piros gyöngyöt sem tudtam szerezni, így ellehetetlenült annak a lehetősége, hogy belépőt szerezzek, s ez által esélyem legyen a szett hiányzó darabjának beszerzésére. Mivel nem nagyon kedvelem a mókuskereket, így részemről ennyi volt, ezen a ponton abba is hagytam az eventet 🙂

Ideje lenne már a játékban egy olyan eventet kitalálni, ami nem ennyire rohadtul unalmas. Ki a manónak van kedve ahhoz, hogy akár csak 70 vagy 80 kört fusson ugyanazon a pályán? Egy tetszetős dolog volt ebben az eventben, hogy legalább raktak bele sárkánypénzes feladatokat, igaz max. olyan 1000 SP-t lehetett összegyűjteni, tehát reális esély nem volt rá, hogy összegyűjtött SP-ből esetleg a szett darabokat be lehessen szerezni. A Dragan szett darabjait ugyanis sárkánypénzért is meg lehetett venni. A szett értékesebb darabja 3000 SP volt a többi pedig darabonként 2000 SP. Akik végig csinálták a sárkánypénzes feladatokat azokat a rendszer legalább mindig más helyiségbe küldte, de hát ügye mivel abból is csupán négy darab volt, így azért a sárkánypénzes feladat teljesítéséhez is némi monotonítástűrésre volt szükség.

Az események esetén én nagyon hiányolom az előre tervezhetőséget. Sok játékos tőlem szokta kérdezni, mikor lesz ez az event vagy az az event? Szoktam mondani gőzöm nincs, én is csak abból tudom ha esetleg az event naptárra ránézek. Szerintem nagyon hasznos lenne ha lényeges információkat egy adott eventről akár 1 évvel az event előtt lehetne tudni. Például sok játékos aki nagyon vágyott arra, hogy teljes Dragan szettje legyen, tudatosan részt vehetett volna olyan eventekben amelyekkel sárkánypénzt lehet gyűjteni, illetve eleve ennek gyűjtésére ráállhatott volna. Jó lenne ha egy igényes PDF fájlba olyan könyvszerűen mindig kiadnák már jó előre az eventnek a teljes és hiánytalan leírását. Sajnos az eventeknek az is akut jellegű hibája, hogy az információ nem teljes (noha valamit írtak ezekről a hivatalos fórumokban) de mégis a játékosok mint a bolygó hollandi kóvályognak s nem tudják ez a darab vagy az a darab épp hova kell, mit hol kell gyűjteni és így tovább.

 

Hozzászólás