A közösségépítés valós problémájának gyökere

Úgy adódott, hogy nem igazán tudtam magamban tartani ezeket a soraimat. Ismét csak a játékosok pszichológiájával kívánok egy kicsit foglalkozni. Szerintem az élet minden területén a közösségépítés egy nagyon nehézkes folyamat. A cikk egyáltalán nem arról fog szólni, hogy leszóljam, vagy lehúzzam a DSO-t, hiszen ahogy említettem az élet minden területére igaz lehet a közösségépítés nagy kihívása, legyen az akár az online tér, vagy a valóvilág.

Nem akarok okoskodni egyáltalán és ezzel kapcsolatosan semmilyen hivatalos statisztika nem áll rendelkezésre, de nagyon úgy érzem, hogy főként Magyarország egyik legnagyobb problémája ez. Közösség alatt emberek kapcsolatát értem, kisebb vagy nagyobb tömegben, mint amilyen például akár az MMORPG is, amely jelentése nem más mint Massively Multiplayer Online Role Playing game azaz nagyon sok játékost tömörítő online szerepjáték. Az egy dolog, hogy a cég megteremti mondjuk az online marketing alapokat, s egy ilyen játékot úgy tud útjára bocsátani, hogy azt nagy tömeggel be is tudja népesíteni. De, hogy ezek után már mi és hogy fog alakulni, azaz a közösség milyen réteget alkot, milyen szabályok alapján, az már teljesen más kérdés, s ez utóbbira eme világot megteremtőnek sem lehet kihatása.

Jelen irományom egy saját élményem szülte, aminek következtében elhatároztam, hogy írni fogok erről, mert szerintem gondolatokat ébreszthet, inspirálhat mindenkit. Lévén a hatalom kabátjának 1K féle szörnyűségét még mindig csinálom — olyan 23/30 -nál járok M2-n a szükséges töredékekből — ezért elég gyakran portyázok az M2 pályán, s igyekszem ezt inkább csoportosan tenni 45-ös karakterekkel. Nem mindig adatik meg az a szerencse, hogy saját klánomban épp legyen egy 45-ös aki szívesen jönne velem M2-re, ezért sokszor arra vagyok hagyatkozva, hogy új cimborák után nézzek, s hát nagyon, de nagyon nem egyszerű feladat. Kapok hideget és meleget a pofikámba egyaránt.

Az egyik játékos reakciója az általam neki küldött felkérésre, hogy alkossunk csoportot, akárcsak mi ketten és menjünk kicsit farmolni M2-re:

Aki azt gondolta, hogy most itt egy ütős screenshot lesz, egybekötve egy kis népi paraszti lázítással az indulatok feltornáztatására, hát az nagyot téved. Nem áll módomban ezzel kapcsolatosan képernyőfelvételt publikálni, mert éppen az, hogy nem a személyeskedésbe kívánok belemenni — az ilyen dolgokat meghagyom a profi agresszor blogereknek — én inkább a problémára koncentrálnék.

— Aha persze, tudod mikor fogsz Te itt rajtam szépen élősködni, majd fogjam a TP-d mi, na arra nem én vagyok a megfelelő ember!

A reakció elárulta, hogy teljes mértékben elzárkózott a közös játék élményétől és begyöpösödött agya, más karakterfejlesztési stratégiát el sem tudott volna képzelni, mint amely virtuális ösvényt Ő maga járt be a karakterével. Mondanom sem kell 45-ös létére a legkisebb alapsebzése kb. 480 lehetett, a legnagyobb pedig amolyan 560 felé járhatott. Nálam a helyzet, ügye natúrban mindenféle eszencia nélkül a legrosszabb indulattal is legmagasabb 700-as sebzés. De látható, hogy eme játékos véleménye alapján, karakterem úgy fejlesztettem fel, hogy voltaképpen mások vérét szívtam. Nyíltan hangoztatta, hogy nem kedveli a PvP stratégiát. Úgy gondolom, hogy azt a karakterfejlesztési filozófiát követte, hogy csak minél előbb legyen 45-ös, aztán majd a nehezebb feladatokban, eventek-ben, a haverok úgyis segítenek, a PvP meg szemlélete alapján totál marhaság, stb.

Kérdezem tehát, akkor most ki szívja, ki vérét? Az aki tisztességgel játszik, egy adott és egyelőre még legális, tehát ÁSZF-el nem szembemenő karakterfejlesztési irányvonalat követ, s néha elmegy igenis 6 szinttel nagyobbakkal farmolni, mert úgy az igazi, avagy az a vérszívó, aki mindent megtesz azért, hogy minél előbb nagy 45-ös karakter legyen, s ugyan gyenge mint a harmat, de majd a haverok úgyis segítenek alapon?! Meg hát élesszé már léci ha meghalnék, no… 😉

Szintén egy  másik játékossal kapcsolatos élmény, amely megint csak az ismerkedés lehetőségét lehetetleníti el:

A haverszerzés, barátszerzés alapja az ismerkedés, legyen az akár online akár a valóvilág. Szintén a Csonttenger előterében dekkoltam amikor észrevettem egypár 45-ös karaktert. Az egyikre rápriviztem, hát az égvilágon semmilyen reakció nem jött belőle. Néhány külföldi játékos erre szokta mondani, hogy magyar paraszt köszönni sem tud. Aztán észrevettem ugyanúgy a Csonttenger előterében az egyik ismerősöm is, 45-ös karakter. Ennek az ismerősömnek több minőségi karaktere is van, s nyugodtan megemlíthetem a nevét mert nem fog haragudni érte. Szóval épp az Elitemagus karakterével volt fent. Kérésemnek megfelelően rögtön intézkedett, hogy meghívást kapjak a csoportba. Mit tesz Isten, kit látok a csoportban? Természetesen azt a 45-ös karaktert akire rápriviztem, de épp válaszra sem méltatott. Gondoltam ha már ott csoporton belül vagyunk, esetleg megkérdezem tőle:

— Mond csak, miért nem írtál vissza, mikor priviben kerestelek, esetleg AFK voltál? (Away from Keyboard)

— Nem írok ismeretleneknek!

— Oké, elfogadom én az élet törvényszerűségeit, nem problémázok rajta.

— Ha nem problémáznál, nem hoztad volna fel a témát!

Nos dióhéjban elmondom, hogy valóban nem problémázom rajta, ha csak azon nem, hogy kicsit kényelmetlenné teszi néha a játék használatát, ha éppenséggel, ilyen zárkózott szarjankókra bukkanok 🙂

A cikk érdekességeként kívánom megjegyezni, hogy Elitemagus játékossal, akinek több minőségi karaktere is van, úgy ismerkedtem meg, hogy szintén a Csonttenger előterében voltam, s rápriviztem és visszaírt. Akkor épp Eliteharcos karakterével volt, ami szerintem egy egész jó tank, bár majd a hadúr viseletében is szívesen megnézném egyszer 😉 Hogyan válhattunk volna jó játékos társakká, ha ott és akkor paraszti egyszerűséggel ignorálta volna köszönésemet és neki címzett soraimat?! SEHOGY! S ezzel tulajdonképpen el is érkeztünk cikkem címének értelméhez, hiszen a közösségépítés valós problémájának gyökere, magában az emberi tényezőben rejlik.

Ez a mentalitás az amolyan, Nem ismerlek, leszarlak! kategória, különösen itt Magyarországon egy globális problémát jelent, amely az élet szinte minden területére kihatással van. Talán egy — egy pszichológiai témájú cikkemnél kitértem már arra, hogy már eleve a nyelvezetünk is a maga magázódásával a legtöbb esetben az embereket a befelé fordulásra készteti. A legtöbb nyelvben, mint amilyen az angol, olyan hogy magázódás nem igazán van, s ez egyfajta könnyedebb, közvetlenebb életstílust is jelent.

De említhetném például az amerikai gyakorlatból a How are you doing? féle, amolyan leginkább köszönésnek számító megnyilvánulást. A kérdés az, hogy vagy, de nyilvánvalóan senki sem fogja azt a marhaságot válaszolni rá, hogy I’m fine, thanks”, mert mindenki tudja, hogy köszönésre, üdvözlésre szolgál, de elrejtve egy létre jöhető, potenciális kommunikáció, dialógus lehetőségét, amely természetesen aztán láncreakciót indíthat be, amelynek részeredménye a beszélgetés, végül már ismeretség, s végeredménye barátság, vagy egyéb lehet.

Különösen Magyarországon nyert tehát értelmet és arannyal egyenértékű hasznosságot maga a kapcsolati tőke is. Természetesen a kapcsolati tőke fogalma az egész világon jelen van, s különösen az üzleti életben veszik az emberek ezeknek nagyon jó hasznát. Magyarországon viszont az értékes kapcsolati tőke, leginkább arra való, hogy az ember a protekcionizmus vitorlájának csúcsán, megtalálja a mindennapi kenyerét, az állását. Ismeretség nélkül azonban még a kapcsolati tőke sem lesz üzemképes, illetve feltölthető 😉 Sokszor gondolom azt, hogy talán azért tart ott az ország, vagy esetlegesen egyes országok ott ahol tartanak mert Nem ismerlek, leszarlak! elvét követik.

Van egy népcsoport, de a világ minden kincséért sem említeném meg itt hivatalos nevüket, hiszen úgy gondolom az ORTT, sajtószabadság ide vagy oda, rögtön rám szállna 😉 Ezért inkább úgy helyezem ezt a népcsoportot a figyelem középpontjába, hogy Krisztus választott népe. Érdekes módon ők, a Nem ismerlek, leszarlak! elvét csupán a saját maguk zárt rendszerén kívüliekkel szemben érvényesítik, de egymással szemben nem, s ahol tudják, ezekkel a bizonyos kapcsolati tőkékkel segítik egymást.

Ezeken a dolgokon, amelyeknek kőkemény pszichológiai hátterei vannak, az emberek nagyon nem gondolkodnak el, csak azt látják, hogy a parlamentek rossz törvényeket hoznak (nemcsak Magyarország), nem a nép érdekét képviselik, csak egy — egy amúgy is már pénzeszsákos, gazdagabb köröket éltetnek a többiek vértverejtékes kárára. Ez így van, a képlet egyszerű, hiszen a pénznek sem lenne értéke, ha a nagy többségnek lenne, és csak a kisebb résznek nem lenne 😉 Ebből következik a Nagyszámok Törvénye alapján, hogy a többség az amely igába hajtandó, az éllovasság számára. A legtöbb ember tehát ezt nem gondolja végig, inkább élvezettel támadja Krisztus választott népét, hiszen saját sikertelenségükért az élet folyamatábrája alapján, már csak a visszacsatolás miatt is, valakit feltétlen hibáztatni kell. Én úgy gondolom nem fikázni kell, hanem másolni! Persze nem ezt a cikket, hanem egyes viselkedési formákat, ha azok tényleg életképesek és hasznosak.

Láttál már ilyet? 😉

1-usdLehet a következő képen, világosabb lesz minden!

Egyszóval nem mondom azt, hogy a tollbamondás! szerű törvényhozás, amihez mások nem kellenek csak olyan emberek akik megfelelő ízülettel rendelkeznek és az instrukcióknak megfelelően megtudják nyomni a táblán a gombokat, hogy az a jó és elfogadható a demokrácia azon égisze alatt, hogy engedjük meg az embereknek a jogot, hogy seggfejek lehessenek. Ez nem jó dolog, de tényszerűen be kell látni, hogy amíg az emberek a megnyilvánulásaikban ezt a bizonyos már a cikkben agyonhangoztatott elvet követik, amely ügye még ebben a játékban is terebélyesedik addig ez lesz és pont 🙂

illuminatusok

Az Internet bugyraiban már tömeghisztériaként terjed, persze azon berkekben akik tudnak és szeretnek olvasni, esetleg az angol nyelvű irodalmat sem vetik meg, hogy illuminatus rendje. Eredetileg ez a latin rend a bajor illuminátusok titkos társaságát jelentette, amely 1776. május 1-jén alapítottak meg. Nem kívánom ecsetelni eme társaság célját, hiszen rengeteg mítosz és összeesküvés-elmélet található meg ezzel kapcsolatosan.

Vannak akik az amerikai fizetőeszköz hátoldalán (1 dolláros) a háromszög tetején, egyenesen Lucifer szemét vélik felfedezni, magát a piramis ábrát pedig az illuminátusok rendfokozataival azonosítják. Természetesen ezek csak ideológiák, amelyeket egyszer elolvasni érdemes, de amelyekről tudni lehet, hogy nagyobb tömegek érzelmi töltetű megmozdulásait, leginkább mögöttes politikai célokból, hívatottak kiváltani.

Tehát egyes elméletek alapján egy olyan közösséget takar, amely sikeresen átvette a világ felett az uralmat, s a Jegybankoktól kezdve minden a kezükben van, eceterá, eceterá…

Teljesen mind1, a lényeg ami a DSO szempontjából is hasznos lenne, egyfajta paradigmaváltásra lenne szükség, s talán érdemes lenne elmozdulni a már unalomig említett elv irányából, s akkor egy sokkal élvezhetőbb, értékesebb közösséget lehetne teremteni. Lehet a kulcsszó az ÖSSZETARTÁS? 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..