Drakensang Online világtérképének idegennyelvű elnevezései

Blogomon foglalkoztam már a kommunikáció témakörével, de bevallom még csak a mai nap adtam neki ezt a kategória nevet. Valamikor  2014 februárjában A közösségépítés nehézségeicímű cikkemben értekeztem a játékon belüli kommunikáció bonyodalmairól, s azt a nyelvismeret felől közelítettem meg. Fókuszba helyeztem, hogy a globális média milyen véleménnyel van Magyarország nyelvtudását illetően, illetve azt összevetettem a saját játékon belüli tapasztalataimmal.

A véleményem és meggyőződésem azóta sem változott, de azóta felfigyeltem egy jelenségre, amely nagyon nagy mértékben megnehezíti az eltérő nemzetiségű játékosok, játékon belüli kommunikációját.

A kezdeményezett beszélgetés célja, mindig a közös játék, s annak pedig egyik alapfeltétele, hogy a felek megtudjanak beszélni egy Dúria világtérképén belüli találkozási helyszínt. Mivel ez az egész online szerepjáték a fantáziavilágra épül, így még akkor is nehézséget jelenthet a pontos város, vagy harci terület, kazamata, stb. megnevezése, amikor úgy egyébként mindkettő játékos az általuk kiválasztott dialógusuk alapjául szolgáló nyelvet kiválóan beszéli. Magyarok és németek, angolok között is előfordul, hogy bizony mindenki a saját nyelvén a térképen totál máshogy látja az adott helyiség nevét, ezért az egyik azt sem tudja, hogy miről is gagyog a másik. Magyar és szlovák párosítás meg már csak hab a tortán, mert ha némi átfedés is van mondjuk az angol és német elnevezésekben, a szlovák elnevezések aztán köszönőviszonyban sincsenek egyikkel sem.  A szlovákok gondolkodásban is mások, ezért nincs benne semmi meglepő, hogy nyelvezetük szerkezete is teljesen eltér például a magyar nyelvtől. Nekem van egy szlovák játékos társam akivel rendszerint angol nyelven kommunikálok. Ő mesélte nekem, hogy ha a szlovákok nem értenek valamit egy beszéd közben akkor azt mondják: nem értem, pontosan most mire is gondolsz, magyar vagy vagy mi?! Természetesen ezt ők nem a magyar nép felé történő sértésnek szánják — végezze áldásos tevékenységét Robert Fico Úr bárhogy is — hanem csupán azt szeretnék beszélgető partnerük felé kifejezni, hogy amit mond számukra annyira bonyolult mint a magyar gondolkodási folyamat.

Dúria világtérképének helyiségei egy - két idegennyelven is.

Dúria világtérképének helyiségei egy – két idegennyelven is.

A fenti táblázatban a legfontosabb helyiségek nevét foglaltam össze magyar, angol, német és szlovák nyelvek vonatkozásában. Természetesen a szlovák nyelvű helyiségek elnevezéseit nem az Ő helyesírásuknak megfelelően prezentáltam a táblázatban. Tettem ezt azért, mert ezt a cikket segítőszándékkal, direkt a magyar nyelvű játékosok helyzetének megkönnyítésére írtam, s abból az életszerű feltételezésből indultam ki, hogy a magyarok többsége — akik Magyarország területén élnek és nem magyar állampolgársággal rendelkező szlovákiai területen élőkre gondolok — nem rendelkeznek úgysem szlovák nyelvre kihegyezett billentyűzettel, vagy szoftveres úton kivitelezett billentyűzet kiosztással. Éppen ezért számukra ebben a formában lesz a legkényelmesebb begépelni a kívánt helyiségek neveit, s még ha a szlovák helyesírásnak maximálisan nem is megfelelőek, de azért a szlovák játékos ebből már inkább rájön, hogy mi is legyen a találkozási pont.

Természetesen azt már megszoktam, hogy mindenki igényeit úgysem lehet kielégíteni, így erre nem is törekedtem. Grimmagos szerveren vagyok a körmágus karakteremmel, s itt legtöbbször angolokkal, németekkel és szlovákokkal találkoztam. Megeshet, hogy amikor összeállítottam a táblázatot egy — két dologban tévedtem, de ez nem azért lehetett mert siettem volna a cikkel, vagy bármi ilyesmi, inkább annak a bizonyítéka, hogy valóban bonyolult a fenti helyiségnevek idegennyelveken történő kezelése. A helyiségek neveit a teljesség igénye nélkül vettem fel. A döntésem alapját a helyszínek frekventáltsága adta.

A táblázatot eredetileg egy Excel programmal mentettem le, így későbbi módosítások még beleférnek. Végül úgy döntöttem, hogy inkább Ctrl + Print Screen megoldást választom, mert ugyan az Excel rendelkezik nagyon frappáns lehetőséggel, amely akár HTML formátumban is képes elmenteni a táblázatot, de az olyan is amilyen… Nem mondom jól néz ki az eredmény weboldalon, de ha a forráskódját átnézem akkor majdhogynem elhányom magam, annyira feleslegesen bonyolult, s eleve gusztustalan megoldásnak tartom a sok frame -ezést egy weboldalon, arról már nem is beszélve, hogy a WordPress, amelyben eme blog íródik, hiába rendelkezik HTML szerkesztővel, azt a hosszú generált kódot úgysem ette volna meg 😉

google-spreadsheet

A jövőt illetően persze, ha jönnek ötletek a táblázat fejlesztésére, és még több nyelvi változatok felvitelére, akkor szerintem a legérdemlegesebb egy Google Spreadsheets lesz és ott a kedves guruk úgy bővítik majd a táblázatot ahogy kívánják, eme cikkből meg a táblázat kaphat majd egy belinkelést és kész 😀

Így elsőre a cikken belüli kép formájában megjelent táblázat nehezen olvasható! Ettől azonban ne ijedj meg, nyugodtan kattints a képre, s akkor már kényelmesen olvasható lesz. Biztosan kényelmetlennek fogod tartani, hogy mivel kép, ezért Ctrl + C -vel nem tudod magadnak kimásolni azt az elnevezést amit szeretnél, de úgy vélem ennek nincs jelentősége, mert a DSO chat amúgy sem engedélyezi a Ctrl+v hatására történő vágólapról való szövegbeillesztést. Persze lehet, hogy olvassa valaki ezt a cikket aki nálam tapasztaltabb és már rájött, hogy lehet DSO chat-en belül szöveget bemásolni, az tudassa velem, mert engem is érdekel 🙂

Egy kis érdekességként emelném ki a táblázatban levő egyik helyiség nevét, amely magyarul „A hazugság laboratóriuma” nevet kapta. Akármennyire is tudok jól kommunikálni angolul, az életben nem jöttem volna rá, hogy ott pont a „Liars’ Lair” elnevezést fogja kapni. Ez így nyers fordításban hazugok barlangja lenne számomra 😛 Persze az is lehet, hogy ezt ide záróakkordként már csak azért vágtam be, mert le kellett gyártanom valamilyen ideológiát a cikk hasznossága véget 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..