Helyzetjelentés karakteremmel kapcsolatosan, s egy kis szkepticizmust elfojtó unikom

Időről időre adok némi betekintést Btamás karakterem jelenlegi állapotába. Valahol ennek a blognak az a lényege, hogy hasznos tippeket és segítséget nyújtson főleg azok számára akik körmágus karakter fejlesztésében gondolkodnak, méghozzá PvP világuralmi törekvésekkel egybekötve. Legutóbbi helyzetjelentést tárgyév augusztus 22.-én adtam a Felkészülés a Q1 köztesre címmel.

Megpróbálom röviden összefoglalni, hogy azóta mi történt, milyen élmények értek a farmolások során, illetve milyen fejlesztéseket hajtottam végre.

Őszintén megmondom, hogy túl sok időm nem volt vele foglalkozni és hát az aréna harcok is egy kicsit elcsábítottak aminek kapcsán jött is rám rendesen a tapasztalati érték, így aztán túl sok már nincs hátra ebből az olyan jól esően fiatalos 29-es szintből 😉

tapsztalati-szint-statusz

Az eszköztáramban levő tárgyak amelyeken fejlesztéseket nem hajtottam végre augusztus 22. óta: ritka jelvény, a védelem hősi öve, a pompa fegyverdísze, a mágia gyűrűje, a kör göcsörtös botja, legendás legénysapka, jó mágusgömb.

Tudom, hogy számotokra felesleges az összegzés, hogy mivel nem csináltam semmit, hiszen a lényeg, hogy mely eszközökön, milyen fejlesztéseket hajtottam végre. De számomra a cikk írását most könnyíti, hogy fent összefoglaltam miről nem fogok írni 🙂 Azért a fenti felsorolásból hármat megindokolok, hogy miért nem foglalkoztam vele. A mágia gyűrűje egyedi tárggyal természetesen nem foglalkoztam és nem is kívánom már ezt a tárgyat fejleszteni. Q1 köztesen úgyis megfogom szerezni az élet gyűrűjét, amelyet érdemlegesebbnek fogok tartani, s a mágia gyűrűje menni fog szépen a kohóba, tehát kár belé mindenféle erőfeszítés és idő. A jó mágusgömböt nagyon szerettem volna tovább fejleszteni, de férfiasan bevallom nem jutott rá erőforrásom, pedig stratégiailag nagyon nagy szükségem lenne annak a fejlesztésére. Mivel a DSO során a sebzés nagyon kurrens jellegű értéket képvisel, ezért igenis kellett volna fejlesztenem a kör göcsörtös botján is, de lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Persze fogok rajta fejleszteni, csak ebben augusztus 22. – jelen nap közötti időtartományban nem volt kivitelezhető számomra.

Akkor most jöjjenek a sokkal izgalmasabb témák a fenti demagógiák helyett, amivel foglalkoztam 🙂 Volt egy 33-as szintre felfejlesztett mágikus vállvértem. A fejlesztéseknek köszönhetően szép mennyiségű rúna lappangott benne. Mit tesz Isten valamikor hajnalok hajnalán, mikor egy falatnyi idő jutott a játékra és gyerkőcöm még aludt, akkor jó szokásomhoz híven farmoltam a Kriptában és esett egy egyedi tárgy méghozzá a Csontos vállvért. Természetesen ilyen alacsony szintű pályán mint amilyen a Kripta, az ember nem számíthat nagyobb szintű egyedi tárgyakra mint 17-es. Ez a Csontos vállvért 15-ös szintű volt, de megörültem neki mint majom a farkának, hiszen a 33-as szintű mágikus vállvértemet rögtön küldtem is olvasztásra és köszönhetően a benne lévő irdatlan rúna mennyiségének 5 másodperc alatt a 15-ös szintű Csontos vállvértből 25-ös szintűt fejlesztettem. Aztán kicsit farmoltam még, s áldoztam rá némi időt és 25. szintről 28. szintre fejlesztettem. Természetesen tervezem, hogy 29-es szintig minimum felvigyem, meglesz az is hamar.

csontos-vallvert-leiras

Szorgoskodtam és egy szinttel felfejlesztettem még a szorgos védelmező gyűrűjét is. A mágikus legényruhán egy szint fejlesztést, a mágikus selyemkesztyűn 2 szint fejlesztést, míg a mágikus selyemcsizmán 1 szint fejlesztést hajtottam végre. Igaz, inkább akvirálnék legszívesebben már ezek helyett is egyedi tárgyakat 🙂

A DSO játék során a tündérhívó pálcát mindig is elérhetetlen dolognak tartottam. Azt sejtettem, hogy semmi sem lehetetlen, hiszen a városban járókelők között nem egy olyan karaktert láttam már, akit fényes csillogás vesz körbe és kíséri egy kis tündér. Nekem egészen a mai szent napig, mindig csak az első három töredéke esett ennek a tündérhívó pálcának. Nem mintha stratégiailag, vagy bármilyen más szempontból jelentősége lenne, de az, hogy esett legalább letörölte a képemről az ezzel kapcsolatos szkepticizmusomat, mert már tényleg úgy voltam vele, hogy ilyet sosem fogok kapni. De ügye a meglepetés mindig akkor jön, akár pozitív, akár negatív, amikor az ember a legkevésbé számít rá. S mondanom sem kell Murphy törvénye is bekapcsolt rendesen, mert mikor esik ez a 4/4. rész, na mikor??!!

tunderhivo-palca

Természetesen akkor amikor mentálisan felírtam magamban, hogy soha a büdös életben úgysem fogja a napi bejelentkezési ajándék adni és szépen a koboldomban felszabadítván három helyet, eladtam a tündérhívó pálca első három töredékét! Ahogy ezt megtettem erre rá egy hétre, mai nap, hát nem dobta nekem a 4. töredéket? Mondjuk könnyen orvosolom a problémát, mert ha a játék továbbra is az eddigi habitusát viszi a töredékekkel kapcsolatosan akkor az első három töredék viszonylag hamar meglesz és mehetek munkapadra és villoghatok ezerrel, mert másra nem lesz jó. Esetleg egy kicsit gyorsabban fogok tudni sétálni, nem mintha a sárkány megléte után már bármi ilyesminek lenne jelentősége számomra.

Egy falatnyi szintet sikerült előre jutnom a dicsőség talentumon belül is, 28-as szintről, 29-es szintre. Nagyon afelé tendálok, hogy akkor 29-es szintre felviszem ezt a Csontos vállvért aztán áldozok egy kicsit a gömböm fejlesztésére is, az mindig meghálálja magát.

Az olyan rutin dolgokat már nem is említem, hogy a drágakövek tömörítése nálam napi szintű jelenség, s eddigi tapasztalatom alapján elmondhatom, hogy körmágusnak Kripta rendesen dobja a drágaköveket. Eddigi legnagyobb szerzeményem (dropp) +40 krittes kő, illetve 1,5 értékkel bíró gyorsabb támadási sebességgel kapcsolatos azért már nem kavics kategóriájú cucc 🙂 A valós életben már megszoktam, hogy mindennek létezik inverze. Az én aspektusomból megközelítvén – bár könnyen eltudom képzelni ez akár tömegkívánság is lehet – nagyon nagy szükség lenne a drágakövek tömörítési lehetőségének ellentettjére is. Stratégiai szempontból kulcsfontosságú lenne, hiszen az eszköztárban levő tárgyak a játékosoknál rendszeresen cserélődnek, hogy épp melyikbe mennyi foglalat van, vagy ha valaki andermant területén nem túl smucig, melyikbe mennyi foglalatot csinál (persze max 5-ig) az változó. Azaz ha épp szűkölködünk foglalatokban akkor a tömörítési lehetőség ami jelenleg a játékban létezik, azzal együtt, hogy konverziós veszteséggel jár, egy nagyszerű dolog. S hát valamit valamiért nem? A konverziós veszteségnek köszönhetően kisebb lesz egy picit a tömörített drágakő összértéke, mint amennyit külön külön a kis darabok képviseltek, de a jutalom a többlet foglalati hely. Viszont ha bőven vannak foglalataink akkor egy – egy szorosabb játékos – játékos ellen való küzdelem előtt, milyen jó lenne ha ezeket a köveket újra ki lehetne csomagolni, azaz kitömöríteni (jaj de hülyén hangzik ez a szó). Ez egyúttal egy jelzés a drága fejlesztőknek, s inkább itt a saját blogom egyik cikkébe implementálom eme fejlesztési ötlet nagy közönség felé történő kisugárzását, mintsem a Drakensang Online hivatalos fórumán, ahol az önkéntes rendőrök elég hamar kukába dobnák leírásom, mondván nem jó helyre posztoltam 🙂

2 thoughts on “Helyzetjelentés karakteremmel kapcsolatosan, s egy kis szkepticizmust elfojtó unikom

  1. Olvasztásmentes rúnakivételről már hallottam, de a kőfelbontás eddig nálam csak az útkarbantartóknál volt logikus téma… 😀

  2. Szia Andris,

    Szóval nem kőfelbontás, nem tudom ezt a szót a cikkben hol olvastad, de lehet mint szinonima alkalmaztad a drágakő kitömörítése tárgykörében. Ha végiggondolod egyáltalán nem logikátlan, sőt hasznos is lenne időnként, úgy ahogy írtam. Megjegyzem, mások is jelezték már ezt az igényt, szóval nem az én Frankenstein -i gondolatmenetem szörnyszülötte 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..